Elfelejtett jelszó

A tengelyek hatalma

Hogyan mérik a lelkiállapotot?

Magyarországon most próbálják szélesebb körben elterjeszteni azt a német pszichoterápiás vizsgálati módszert, amely megalkotói szerint minden eddiginél pontosabb diagnózist képes adni a lelki betegségekről.

 
 


Olyan ez, mint amikor több vak ember megtapogat egy elefántot, és mindenki mást érzékel belőle, holott mindannyian ugyanazt az állatot próbálják felfedezni, és a külön-külön letapogatott részek is összefüggnek. Ezzel az indiai eredetű példázattal szokta megvilágítani a pszichoterápia új, az eddigieknél hatékonyabbnak kikiáltott diagnosztikai módszerének lényegét a rendszer atyjaként emlegetett Manfred Cierpka. A heidelbergi pszichiáterprofesszor és csapata fejlesztette ki az 1990-es évek közepén a nehezen kimondható nevű operacionalizált pszichodinamikus diagnosztikát (OPD), amely viszonylag rövid idő alatt meglehetősen pontosan segít felmérni egy páciens lelkiállapotát. „Ez a segédeszköz mérhetővé teszi a lelki problémákat, a legrejtettebb lelki zavarokat is fel lehet tárni a segítségével” – kezd az OPD ismertetésébe a HVG kérdésére Bagotai Tamás klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta.

Az elefántos hasonlat arra vonatkozik, hogy Cierpkáék módszere a páciensekkel folytatott beszélgetések során öt dimenzióban, szakszóval tengelyen „méri” a lelkiállapotot – fejti ki a HVG-nek Harmatta János pszichiáter, osztályvezető főorvos. Az általában egy, ritkábban két óráig tartó interjúk során a terapeuta felteszi az öt tengelynek megfelelő kérdéseket, amelyek különböző nézőpontokból tárják fel az illető problémáit, illetve viselkedését a különféle helyzetekben. Így rákérdeznek betegségélményére, kapcsolataira, esetleges konfliktusaira, egy további kérdéscsoporttal pedig személyiségének struktúráját, majd a pszichés és pszichoszomatikus zavarokat járják körbe.

Mindez azért szakmai áttörés – hangsúlyozzák a HVG által megkérdezett magyar pszichoterapeuták –, mert az eddig használatos diagnosztikus módszerekkel tulajdonképpen csak a tüneteket voltak képesek leírni. Az OPD segítségével állítólag az egyes lelki bajok okaira is jobban rálátnak a diagnoszták.

A teljes cikket elolvashatja a HVG e heti számában vagy a hvg.hu hírportálon.






Aj�nlom a Gurura
A HÉT KÉRDÉSE

Ön miért tette le a cigarettát?