Talán a legszembetűnőbb az olyan fogpótlások iránti igény, amelyek esztétikailag és funkcionálisan egyaránt felülmúlják a megszokottakat. A másik elvárás, hogy e pótlások készítésekor minimális károsodást okozzunk a meglévő fogakban. Gyakran hallani, hogy a páciens azért nem akarja pótoltatni a foghiányát, mert ahhoz két – vagy több – egészséges fogat kellene lecsiszolni, tulajdonképpen „feláldozni”. A beteg szempontjából ez a félelem teljesen érthető, hiszen már egyetlen fog hiánya is veszélyezteti az egész fogazat mint rágóapparátus megfelelú működését. A szakember feladata tehát az, hogy megtalálja azt a módszert – természetesen a pácienssel közösen –, amivel már egyetlen fog hiányát is úgy tudja pótolni, hogy az optimális legyen. És nem csupán esztétikai szempontokról van szó.
Forradalmian új lehetőségeket teremtett egy új anyag, a cirkónium-dioxid felfedezése. A fogtechnikus a korábbi hagyományos fémötvözet helyett erre az alapra rétegezi a porcelánt. Ezzel egyrészt gyönyörű esztétikai eredményt lehet elérni, másrészt kiküszöbölhetők a fém egyéb hátrányai is, mint például a sötét fémszegély az ínyszélnél, nem is beszélve az egyre gyakoribb fémallergiáról. A cirkónium-fogpótlás további előnye, hogy a teherbírása is nagyon jó, tehát többtagú hidak készítésére is alkalmas, amellett mikroszkopikusan is rendkívül pontos, köszönhetően a bonyolult, de nagyon precíz technikának. Sajnos még nem sok fogtechnikai labor tudja elkészíteni. Egyetlen hátránya, hogy a viszonylag magas az ára.
Tovább tökéletesíthető a technika egy számítógép vezérelte eljárással, amikor a kialakított fogüregről vagy lecsiszolt fogról kamera vesz mintát, és ez alapján készíti el, faragja ki egy szintén számítógéppel irányított berendezés a rendkívül pontos fogpótlást. Ezt CAD/CAM eljárásnak hívjuk (a CAD mozaikszó a számítógéppel segített tervezést, míg a CAM a számítógéppel segített gyártást jelenti). Az igen nagy üregekkel bíró fogak ellátása is tulajdonképpen fogpótlásnak számít, és tökéletesebben és tartósabban orvosolhatók az úgynevezett betétekkel, mint tömőanyaggal. A betét is készülhet aranyból, porcelánból, illetve egy új, Gradia nevű anyagból, amely esztétikailag és mechanikailag is ötvözi a műanyag és a porcelán előnyös tulajdonságait.
Nem lenne teljes a felsorolás, ha nem kerülne említésre a ma már szakértő kezekben rutineljárásnak számító beültetéses (implantációs) fogpótlás. Ez nemcsak egy-egy fog hiányakor, hanem a teljesen fogatlan száj esetében is igen nagy segítség. Újabban előtérbe kerültek a foghúzás után azonnal behelyezhető, és rögtön terhelhető implantátumok is, természetesen megfelelő javallat alapján. A modern csontpótló anyagoknak és a különleges sebészeti módszereknek köszönhetően ma már olyan esetekben is sikert érhetünk el fogbeültetéssel, amelyekben nem is olyan régen még kudarcot vallottunk. A kutatások és fejlesztések folyamatosan tökéletesítik az implantátumok felszínét, formáját, hogy minél gyorsabb és tökéletesebb legyen a befogadó csont és a csavar közti összeköttetés: a csont szinte összenő az implantátum felszínével.
Az esztétikai igény további kielégítését szolgálják az egyre tökéletesedő anyagokkal és eszközökkel végzett fogfehérítő eljárások is. Ezeknek is több fajtája közül választhatunk. A vezérlő elv talán nem is a végeredmény, mert szinte mindegyik eljárással igen szép fehéredést lehet elérni, hanem inkább a pénztárcánk adta lehetőségek, ezenkívül az eljárásra szánt idő. A legkevésbé időigényes, viszont a legdrágább megoldás a fogorvosi rendelőben néhány óra alatt elvégzett fogfehérítés, amikor egy speciális lámpával aktiválják a fogakra felvitt fehérítő anyagot.
Az úgynevezett otthoni fogfehérítésnek az a formája, amikor a páciens egy fogtechnikus által készített sínbe helyezi a zselét, és azt helyezi fel a fogaira néhány órára (általában éjszakára), több napot vesz igénybe – 10-14 napig tart –, nem kényelmetlen, és valamivel olcsóbb. A fogfehérítő anyagot ebben az esetben is a fogorvos adja, és ő ellenőrzi a folyamatot. A harmadik eset az, amikor a kereskedelemben kapható különböző zselék és lakkok segítségével próbálunk meg jó eredményt elérni. Személy szerint nem ajánlom ezek orvosi megbeszélés nélküli használatát, mivel a fogfehérítés során is felléphet néhány probléma, például fogérzékenység, aminek a kezelése szakember feladata. Ráadásul a fogfehérítés előtt is vannak különböző fogorvosi teendők a szájban, hogy optimális eredményt lehessen elérni.

2008.12.27. - 08:00 |
#9
Szabó Beáta, fogszakorvos
küldés e-mailben
cikk nyomtatása
betűméret










