- Ma szívroham gyanújával fordultam orvoshoz; kiderült nem volt szívroham, csak ingerzavar a szívben. Voltam EKG viszgálaton, nem volt rajta elváltozás, csak a szisztolés érték változó, a diasztolés rendben van. Kaptam egy ritmusszabályozót, enyhültek a tünetek, de még vannak rohamok. Főleg, ha nyugodt állapotban vagyok; néhány másodpercig tartanak, de kellemetlenek. Úgy kezdődnek, hogy fémízt érzek a számban hirtelen, s végigfut rajtam a melegség, s hirtelen erős dobbanással ér véget. Mit tegyek, hogy elmúljon? Javasolt a szívultrahang is?
Kraszny Erika: Számomra nem derül ki, hogy az említett rosszullét hátterében EKG-eltérést illetve kardiológiai magyarázatot találtak-e. Gyógyszeres kezelést említett, ennek ellenére a panaszok nem múltak el. Javaslatom az lenne, hogy keresse fel háziorvosát, aki a rohamok okának tisztázásában segíthet. Életkorát nem tudom, de szerintem akár pszichés eredet sem zárható ki. A pontos ok kiderítése után várható olyan kezelés, amely ritkítja vagy megszünteti a panaszait.
- Az én esetem azzal kezdődött, hogy zavarta a szememet a fény, foltszerű karikákat láttam. Elmentem szemészhez, semmi komolyat nem találtak, viszont olvasáshoz kaptam 1 és 1,5 szemüveget. Majd elkezdett fájni a fejem, olyan, mintha túlnyomás lenne benne; a gyógyszer sem hat. Most olvastam, hogy van ilyen, tenziós fejfájás. Eddig azt mondogatták, hogy a fronttól van, de majdnem folyamatos, csak hol kevésbé érzem, hol erősebben. Mindenképpen menjek fejfájásklinikára, vagy elég, ha csak rendszeresen mozgok és hagyjak időt. Valóban a front okozhatja?
K. E.: Tartósnak mondható fejfájása miatt szerintem jó lenne a kivizsgálás folytatása. Javasolnám, hogy keresse fel háziorvosát, aki esetleg neurológiai konzíliumot kérhet, illetve ismeri meglévő betegségeit, vérnyomását ellenőrzi.

2008.12.10. - 17:12 |
Medizóna
küldés e-mailben
cikk nyomtatása
betűméret









