"Abból indulunk ki, hogy a hormon szociális érzések kiváltója: ha valaki pozitívan gondolkodik, az oxitocin erősíti a jó érzéseket, ha viszont negatívan, akkor a hormon a negatív érzéseket fokozza" - magyarázta Simone Shamay-Tsoory, a Haifai Egyetem kutatója.
Korábbi tanulmányok már bizonyították, hogy az oxitocin felerősíti a pozitív érzéseket, többek között a szülést megelőzően és a szexuális együttlét során is felszabadul. Állatokon végzett kísérletek viszont azt mutatták, hogy a hormon az agresszió fokozódásáért is felelős lehet. Az izraeli kutatás célja éppen ezért annak vizsgálata volt, hogy milyen hatást gyakorol az oxitocin a negatív érzésekre.
A kutatásban részt vevő 56 alany fele először szintetikus formában lélegezte be a hormont, a második alkalommal viszont placebót kapott. A csoport másik felénél mindez fordítva történt. Az önkéntesek ezután vetélkedőn vettek részt, amelynek során pénzt nyerhettek vagy veszíthettek. Azoknál, akik épp belélegezték a hormont, erősebb irigység mutatkozott, amikor ellenfelük nyert, és nagyobb volt a kárörvendés, amikor ők maguk diadalmaskodtak.
A játék végeztével azonban már nem mutatkoztak ezek a különbségek - számoltak be a tudósok a Biological Psychiarty című tudományos folyóiratban.

2009.11.15. - 20:00 |
MTI
küldés e-mailben
cikk nyomtatása
betűméret









