Elfelejtett jelszó

Magas kockázat

H1N1: repülővel gyorsan terjed

A vírusok nagyon szerethetik a repülőutakat. Zárt térben körberepülik a világot, miközben hordozójuk - légzésével és köhögésével - megfertőz más utasokat is. Így a megérkezés után a vírusok a földrajzilag egy mástól távol eső helyeken is elszaporodhatnak.

 
 


Tudományosan bizonyított, hogy a himlő, a kanyaró, a tbc, a szezonális influenza és a súlyos tüdőgyulladással járó SARS is terjedhet a repülőutak segítségével, ám H1N1-gyel kapcsolatban még nem végeztek ilyen irányú kutatásokat. A Kalifornia Egyetem Idegtudományi és Magatartástudományi Intézet Orvosmérnöki Központjának munkatársai matematikai modellekkel próbálták megjósolni, milyen eséllyel kaphatjuk el az újinfluenzát egy repülőút alatt. Kiderült, hogy a kockázat - főleg a tengerentúli járatok turistaosztályain – magas:  egy ötórás úton 2-5, egy 11 órás úton 5-10, egy 17 órás úton pedig 7-17 ember fertőződhet meg. Első osztályon ennél jóval kisebb az esély. „Ennek oka részben az, hogy a turistaosztályon zsúfoltabban ülnek az emberek” – magyarázta tanulmány egyik társszerzője hozzátéve, hogy ha fertőzött ember van a repülőgép fedélzetén, az 75 százalékos valószínűséggel a turistaosztályon utazik.Az eredmények fontosak lehetnek az influenza terjedésének megállításában, mivel a repülőutak korlátozásával megelőzhető az a jelenség, amikor egyszerre tör ki járvány földrajzilag egymástól távol eső területeken.

A tanulmány a BMC Medicine folyóirat online kiadásában olvasható.

 




Aj�nlom a Gurura
A HÉT KÉRDÉSE

Milyen gyakran jár fogorvoshoz?

Ajánljuk még

H1N1: rémhírek és tények az új vírusról

Nem tudjuk, mikor vadul tovább a vírus, mikor fog újabb genetikai változáson átmenni, még jobban hozzászoktatva az emberhez. Ha ez bekövetkezik, akár olyan járvány is lehet, mint amelyet az 1968-69-es hong-kongi vírus okozott; szeptembertől júniusig 3 millió magyart betegített meg - mondta Berencsi György, virológus, az orvostudományok kandidátusa. TOVÁBB

Influenza: hogyan fertőznek a vírusok?

1918 novembere annak a rövid időszaknak a kezdete, amely alatt 20 millió ember vesztette életét: négy hónap alatt többen haltak meg, mint az I. világháborúban. A tömeges megbetegedést influenza okozta, amely már az ezt megelőző évezredek során is sok áldozatot követelt, de ilyen méretű járványra addig nem volt példa. A spanyolnátha pusztítása egy dologra azonban mégis jó volt: felgyorsította azokat a kutatásokat, amelyek a vírus kimutatására irányultak. Szakembert faggattunk a szezonális vírusról. TOVÁBB