Elfelejtett jelszó

Anti-aging

Hogyan élhetnénk 120 évig?

A lakosság 20 százaléka, azaz legalább kétmillió hatvan éven felüli ember él ma Magyarországon. Azt, hogy éveik száma még mennyivel gyarapodik, s hogy milyen egészségi állapotban töltik el időskoruk éveit, azt életmódjuk, életkörülményeik, s persze örökölt génjeik döntik el. Biológiai óránk szerint akár 120 évig is élhetnénk, ha nem rombolnák a szervezetünket mindenféle károsító tényezőkkel. S ha mi magunk is megtanulnánk: öregedni is tudni kell.

 
 


"Az anti-aging  – amely a 1980-as években indult el hódító útjára az Egyesült Államokból – az öregedési folyamatok késleltetését célzó orvostudományi ág: ötvözi mindazokat a nyugati orvoslás által elfogadott módszereket, amelyek szerepet játszanak a betegségek megelőzésében, a fizikai, a szellemi, a lelki és az esztétikai jóllétünk megvalósításában” – fedi fel az itthon is elérhető program jelentőségét Boros Szilvia sportorvos, életmódtanácsadó.

Arra a kérdésre, hogy miért öregszünk, már számos válasz született: köztük az egyik a sejtkárosító, oxidatív szabadgyökök felhalmozódására teszi a hangsúlyt. A sejtek DNS állománya károsodik, s ez végső soron korai sejthalálhoz vezet. A szervezetünket ugyanakkor – a legszélesebb értelemben vett – hiányállapotok is veszélyeztetik: ide nagyon sok minden tartozik: a rossz szociális körülményektől kezdve az elégtelen mentális igénybevételen keresztül egészen a helytelen táplálkozásig vagy éppen a mozgásszegény életmódig. Ha az említett külső és belső hatások nem érnének minket, egyáltalán nem lenne ritka, hogy valaki mondjuk a 120. születésnapját ünnepli – magyarázta a Medizónának a szakember. 

Az előbbiekből következően mindenképpen elmondható, hogy akik egészségesen élnek és odafigyelnek a testük jelzéseire  – még a legapróbbakra is – azok hosszabb ideig élnek és öregkori állapotuk is jobb. Akik viszont folyamatosan két végén égetik a gyertyát, kizsákmányolják a szervezetüket, korai és sokszor kóros – betegségekkel nehezített – öregkorra számíthatnak – figyelmeztet Boros Szilvia.

Mária néni idén lesz 98 esztendős. Szemüveg nélkül olvas, rejtvényt fejt és mindennap kisétál a közeli parkba. Soha nem hallott még az anti-aging-ről, de annak módszereit mégis tökéletesen alkalmazza. „Szerencsém van, nagyon jó géneket örököltem: a családunkban egyáltalán nem ritka a 100 éven felüli. De emellett igyekszem sokat tenni annak érdekében, hogy minden rendben legyen bennem és körülöttem. Dolgoztatom az agyam, jövök-megyek, s minden héten elkészítem a fiatalító arcpakolást, édesanyám receptje szerint” - meséli a közel 100 éves asszony.

Természetesen az időt nem lehet megállítani, viszont lehet késleltetni és szebbé tenni az öregedést. A doktornő szerint hat fő terület köré csoportosíthatók a módszerek: rendszeres testmozgás, megfelelő táplálkozás, stresszkezelés, a szexuális funkciók javítása, szépségápolás, a szellemei tevékenységek – például a memória – csiszolása. Mindezekhez egyénre szabott technikák egész tárházából válogathatunk. 

Az anti-aging program két nagy részből áll: az első az illető aktuális egészségügyi állapotának felmérése, amely egyrészt közismert vizsgálatokkal – például terheléses EKG -, másrészt genetikai elemzéssel és a biológiai életkor meghatározásával történik. Ez utóbbi képet ad a páciens fizikai és mentális állapotáról, a saját korosztályának átlagához képest. Ha valaki a mérések többségében mondjuk a nála 5 évvel fiatalabbak teljesítményét nyújtja, akkor kimondhatjuk, hogy a biológiai életkora kevesebb, mit a hivatalos. Ugyanakkor az egyes szervek öregedésének mértéke eltérhet egymástól. Gondoljunk – például – egy 35 éves maratoni futóra, akinek a bőre 45 éves „korú”, míg a szíve és a keringése jobban és gazdaságosabban működik, mit egy 20 éves nem sportoló fiatalé. 

A genetikai vizsgálattal az egyén örökölt hajlamai térképezhető fel. Ez főleg abban az esetben indokolt, ha a családban már többször előfordult daganatos, szív-, és érrendszeri vagy egyéb krónikus betegség. Természetesen a két különleges állapotfelmérésen kívül egyéb szűrővizsgálatok is elvégezhetők. A vizsgálatok során kapott értékek és eredmények ismeretében aztán következhet az átalakító program, amely valóban személyre szabott és a pácienssel közösen alakítják ki a szakemberek. "A hangsúly a feltárt rizikótényezők ellensúlyozásán, illetve a testi, lelki, szellemi állapot tartós javításán van; összeállítják a megfelelő étrendet, mozgásformát, stresszkezelő módszert, s mindezt úgy, hogy az illető napirendjéhez igazodjon” – mutat rá a doktornő mit tehtünk annak érdekében, hogy idős éveinket is jó egészségben töltsük.




Aj�nlom a Gurura

 

HOZZÁSZÓLÁSOK:

  • #1   |   
  • hozzászólásjoc56   |   
  • 2010.07.08. - 20:05

En 53evesvagyok,sokat dolgozom,kerteszkedem.Tessek megkapaszkodni:Orvoshoz egyaltalan nemjarok,csak a TB kartyamat mutattam meg neki hogy lassa azis van.Nagyon komolyan,miota elhagytam a szülöi hazat biztos hogy nem.Az elött pedig 100%14 eves koromota gyogyszertsem szedek.nem dohanyzom 2eve mindent megeszek,sört,bort szeretem,palinkat egyaltalan nem.Allitom egeszsegesvagyok,soha nem voltam rosszul nem szedültem,anyai agon mindenki elerte a 100evet,apai agon viszont kb 60-70 az eletkor.szeretnem ha 50ev mulva megint irhatnak ide!

 

ITT SZÓLHAT HOZZÁ:

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj,vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak. Minden mező kitöltése kötelező!

Ellenőrző kód